Ifjú fák
Hullanak már a levelek.
Nem figyelek,
s betemetnek!
Fák, üresen dideregtek.
Nem hittetek,
s nesztelenül az ősz idelebbent.
Pucéran álldogáltok,
ti ott az út szélén,
s mérgelődve suttogjátok:
Ákom-bákom, elloptad a nagykabátom!
S kezditek újra a végén.
Zöld zsengéd elvész,
elfújta azt már a szél.
Nyugodj hát béle te ifjú fa
Lesz még tél s aztán tavasz.
Rozoga ágadról, gallyadról,
Nem szól már pacsirtaszó,
De trónol immár rajtad éjholló.
Ó, ne búsulj, te ifjú fa.
Vissza jő majd az a labanc.
S vele pedig újra nő a tavasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése