Földomlás és őrület

(ezt is csakugyan földrajzra írtam, még év elején... és csakugyan ötös.)

Földomlás és őrület

Chile - San José bánya, 2010. augusztus 5.

A nap, amikor harminchárom chilei bányász a mélyben rekedt a pénzsóvár fejes emberek és a felelőtlen bányafelügyelet miatt. De mi a legnagyobb kár? Az, hogy lent rekedtek a menedékként kialakított járatban, vagy az, hogy még mindig élnek?

Több cikk említi meg a bányászok lelki állapotát, ami nem igen biztató. Állítólag mikor megtudták, hogy akár hónapokban telik a kiszabadításuk, jól fogadták a hírt. Nem törtek össze, hanem erősen és férfiasan fogadták, de mint a családoknak küldött videóban észrevehető, nem mindenki vállalta a szereplést. Sokan vannak, akik már most magukba fordultak és akár depresszió közeli állapotba kerültek. Nem mindenkinek ugyanolyan a természete így nem jelenthetjük ki ezt mindegyikről. Vannak köztük olyanok is akik jó kedvűen és mosolyogva integettek családjuknak vagy éppen hálákat mormoltak a kapott vízért, mp3 lejátszóért, bibliáért, ételért. De meddig tarthat ez? Állítólag karácsony környékén tudják őket kiszabadítani. Addig töretlenül megmarad a jó kedvük? Nem hinném. És mi a helyzet az egészségi helyzetükkel? Bevallásuk szerint szinte már mindenkinek van gombás megbetegedésre utaló sebhelye. A higiéniai szükségletüket pedig csak egy a kőzet közül feltörő forrás biztosítja.

A depresszió, melyet már megemlítettem, súlyosabb lehet, mint hihetjük. De miért alakult ki? Erre a kérdésre mindenki csak feldörrenne és azt mondaná, hogy „nem egyértelmű?”. Tudósok, pszichológusok szerint a legalapvető dolgok megvonása is alapul szolgálhat, mint például a csend. Ez a probléma már az űrhajósokat is érintette, a NASA azon dolgozik, hogy a jelenleg űrben lévő embereknek szórakozást, zenét biztosítson. A folyamatos csend, az hogy nem hallasz se szélfújást, se tücsökciripelést, se csörömpölést, megőrjíti az embert. A NASA tudósai attól tartanak, hogy az űrhajósok unalmukban egymás ellen fordulnak és akár kárt is tehetnek a másikban a túlzott ingerültség miatt. „Az emberi természet igen komplikált e –téren.” Idézem szavait egy ismeretlen, ám annál inkább értelmesebb embernek. A másik főbb probléma, ami számításba jöhet a fény hiánya. Elzárva egy sötét helyen nem érzékelhető a nappal és az éjszaka. Ezáltal szóba is került a harmadik gond az idő. A bányászok nem érzékelik az idő múlását, ezáltal nem is tudják, mióta vannak lent. Nem látnak napot, így akár éveknek is tűnhet számukra a hónapok. Nem mellesleg: „a sötétség depressziót szül.” Újabb szavak olyantól, aki átélt már hasonlót. Tehát ezek miatt merészeltem azt mondani, hogy nem olyan egyszerű. Valószínűleg számukra nem azok a legnagyobb gondok, hogy nincs megfelelő higiénia.

„De mi a legnagyobb kár? Az, hogy lent rekedtek a menedékként kialakított járatban, vagy az, hogy még mindig élnek?” idézem utolsóként, saját szavaim.

Chile, San José bánya, 2010. augusztus 30.

A nap, amikor megkezdődött a furás lefelé a mélybe, hogy kimentség a bajba jutott harminchárom bányászt. Nevezhetnénk akár a bányászok remény napjának, de én még sem tenném. Hónapok múlva, talán újra napvilágot láthatnak, de addig az összes idejüket azzal kell tölteniük, hogy a kőtörmelékeket elhordják a lehetséges mentő alagút elől, mert ha nem akkor nagy valószínűséggel a mentési akció hiábavaló.

De ha mindez mégis sikerül, mi lesz velük? Az életük már nem lesz ugyanolyan se. De megváltozhatnak-e ennyi idő alatt, úgy, hogy még a saját családjuk se ismer rájuk? És ha nem, és ha igen? Tehát újra kérdem: Merjünk-e örülni annak, hogy még nem haltak meg?