Újrajátszók 3. rész csak egy érintés

csak egy érintés,

- SZÓVAL HA, HA FELGYÚL A PIROS LÁMPA VÉGE? –morfondíroztam a helyes gúnyolódás után. – Ez olyan mintha egy gyorsbüfébe lennék. Kész a hetes! Elfogyott a sült krumpli. Hol a majonéz? Egy sajtosburit a négyesnek. Ez tánc, művészet. Nem szabadna így bánni vele. Egy táncot nem lehet félbe szakítani. A tánc a lélek, és a lelkemnek sem mondhatod azt, hogy bocs, de nem elég jó. Manapság mindent el kell rontani?

- Az élet felgyorsult. Tizennyolc évesen még gyereknek számítottál, és a gyerekek lelkét nem bántják. De már húsz vagy. Ideje szembenézned a való világgal.

Gabriel szavai a húsomba vágtak, de nem rosszindulatúan mondta, csak a szavak között amit kihallottam belőle az a színtiszta igazság volt.

- Kell egy pár.

- Tessék?

- Kell egy pár nekem, akire támaszkodhatok. Aki, ha megbotlok, elkap. És egy párost mindig szívesebben hívnak versenyre.

- Ha megbotlasz én kinyírlak! – elmosolyodtam.

Az élet valóban felgyorsult. Három hónapja csak a táncnak élek. Persze mellette egyetemre járok és dolgozom is egy könyvesboltban, de valóban csak akkor érezem, hogy élek, amikor Gabriellel a színpadot rovom. Mrs. Bartnak a titokzatos tanítványáról nem tudtam meg semmit, pedig nagyon furdalt a kíváncsiság és a kérdéseimmel az őrületbe kergettem. Ám tartotta a száját. Ez egy kicsit aggasztott, de nem annyira, hogy kellőképpen utána járjak. És annak is már két hónapja, hogy azt a fiút agyoncsaptam. Hetekig gondolkodtam azon, hogy mi is történt, de csakis azért, mert nincs idő pasizni és jóformán ő volt az egyetlen aki észrevett. De miért is? Jah megvan. Mert fejbe rúgtam egy ajtóval. Így visszaemlékezve elég helyesnek tűnt és izmosnak, húh. Ha simán elsétáltam volna mellette valószínűleg még csak rám se nézett volna. Nem egy súlycsoport. Hhm… És még itt van a szüleim problémái is. Alig találkozom velük. Hétvégenként felhívom őket, de ennyi. Anyu már kezdi azt hinni, hogy szándékosan kerülöm. De ez csak rosszabbodni fog mert, október van, a versenyek egyik csúcspontja. Gabriel is épp egy ilyen gyorsversenyről beszélt amire felakar íratni. A beugró viszonylag olcsó és a díj is kábé hasonló szinten van, de a zsűri a Holdfény Egyesült Tánclépés világhírű versenyének a zsűrije. Jó bemutatkozás lenne arra. Így nagyobb eséllyel indulhatnék tavasszal. Nem mellesleg jó tapasztalatszerző és talán még valaki fel is karolna, de ez mind csak szép álom.

- Nem kell aggódnod, ha megbotlok… - hatásszünet. – Én magam tekerem ki puszta kézzel a lábaim.

Mindketten jóízűen felnevettünk. Majd miután sikerült lecsillapodunk Gabrielre néztem vágyakozva. Nem kellett kimondanom, ő tudta mit akarok és már rohant is a zenelejátszóhoz. Néhány másodperc múlva fel is hangzott a FOB-tól az I don’t care. Mindketten örülten kezdtük el rázni magunkat. Igen, ez már mindennapi lett, én is belejöttem az össze-visszatáncolásba. Remek lezárása volt minden órának, mindig pezsgő erekkel hagytam el a színpadot.

- Úgy látszik korán jöttem. –egy hang törte meg az őrületet. Én kiestem a ritmusból s azon kaptam magam, hogy felképelem a padlót. Gabriel lekapcsolta a zenét majd az óráját kezdte méregetni.

- Nem, nem. Nem jöttél korán. Kicsit elnéztem az időt. Samanta drágám jól vagy? –Ekkor vett észre. Én feltápászkodtam, megigazítottam a hajamat majd a hang tulajdonosát kerestem.

Nem hiszem el! Ilyen nincs! Nem lehetséges! Teljesen kizárt!

- Helló ajtócsapkodó. –arcát elterítette az önelégültség és a gúny. Az én részemről grimasz.

- Inkább életmentő. Nem? –a belső hangom azt mondta, hogy nem, de egy hangos sikoly az elmémben mindent megoldott.

- Ti ismeritek egymást? – Gabriel arcán öröm táncolt, amit nem tudtam mire vélni. Talán örülnöm kéne nekem is, hogy ismerem ezt a felfújt hólyagot? Hát sorry, de az most nem fog menni.

- Nem. –vágtam rá rögtön. Vártam, hogy megcáfoljon, de a sügér nem felelt. Megnémult. Helyes.

- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen. –mosoly részéről. Szuper. Nyissunk pezsgőt.

- És ti… És ti honnan ismeritek egy mást? –kérdeztem félszegen a padlót bámulva.

- A tanítványa vagyok, úgy ahogy te.

Felkaptam a fejem.

- Ő? – szegeztem az egyszerű kérdést Gabrielhez.

- Igen. Miért? –Mrs. Bart arcán valódi értetlenség tükröződött. És ezzel engem is elbizonytalanított. Tényleg, miért? Talán baj? Nem. Akkor bűncselekmény? Nem. Idegesít, hogy ez a névtelen seggfej szerűség aki írtóra helyes a keresztanyám tanítványa? Teljes mértékben.

Néma csend. A fiú az egyik nézőtéri székben foglalt helyet és Gabriel valamin, nagyon agyalt. Nem is akarata, hogy válaszoljak az egyszerű kérdésére, és minél inkább én voltam az aki nem is akart válaszolni. Nem tetszett nekem ez a némaság így felkaptam a tatyómat ami a porond szélén hevert, majd elindultam kifelé. Angolosra akartam venni figurát, tehát, hogy köszönés nélkül távozom, de a fiú megint elkapott.

- A nevem Brad és nem sügér.

A kezemre csúszott a tekintetem amit szorított. Értette mit akarok és elengedte.

- Persze. Kitalálom Bard Pitt. –azzal felhúztam a vállamra a táskámat és elballagtam.

Épp az öltöző felé siettem, minél előbb a hideg zuhany alatt akartam állni. Kiakartam satírozni ezt a találkát a fejemből. Ez Bard akárhogyishívják, valamilyen fura hatással volt rám, amit nem értettem és nem is akartam érteni. Csak vizet akartam, hűs, ébresztő vizet.

- Sam, Várj csak! Remek ötletem támadt. – Gabriel hangja hasonlóan nyugtató volt, mint a hidegzuhany, mégis kis nyugtalanság bujkált bennem.

Megvártam, hogy odaérjen hozzám, csak azután kezdtem el érdeklődni.

- A te ötleteid mindig rosszak rám nézve. –jegyeztem meg viccesen. Elmosolyodott, de izgatott volt így nem várta meg, hogy feltegyem a kérdést, hanem egyből letámadott.

- Te és Brad. Egy pár.

Csend.

Köpjek? Vagy nyeljek? Gabriel talán tényleg megőrült. Tudom, hogy a keresztanyám és van beleszólása az életembe, de nem látja, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Sőt talán utáljuk is egymást. És különben is, mit érdekli őt a szerelmi életem. Látta nem tudok mit szólni így folytatta a hülyeségét, amit remek ötletnek nevezett.

- Figyelj, a két hét múlva rendezett versenyre már nem tudunk beszerezni egy olyan jó táncost, mint Bard. És köztetek van valami izzás, ami felforrósítaná az egészet. Talán rosszul látom, de e téren még sosem tévedtem. Tulajdonképpen a te ötleted volt ez a párkeresősdi.

A fejemhez kaptam. Jó, teljesen félreérettem, de ebből a szemszögből, is hülyeségnek hallatszott az egész. Hogy én és ő. Nem. Soha. Akkor inkább egyedül. Eddig is megvoltam. Akkor csak a félelem beszélt belőlem.

- Tudom. Tudom. Neki sem tetszik az ötlet, de nem ellenkezett. Csak gondold át reálisan.

- Hm… Nem. Soha. –vágtam rá egyszerre.

- Tulajdonképpen a te ötleted volt, most mégis miért ellenkezel?

- Mert ő… egy… egy… - nem találtam a megfelelő szót.

Ekkor felkaptam a fejem és a hosszú folyosót kezdtem vizslatni, hátha megtalálom valahol, megbújva. De csak Bard akárhogyishívjákat láttam a színterembe vezető ajtónak támaszkodva. Nem is vettem észre, eddig. Valószínűleg mindent hallott. Talán Gabriellel jött együtt ki. Szuper.

- Azt hiszem ezt megbeszéltük. Holnap ugyan ekkor, közös óra. –Igen. Hallgatásomat Gabriel beleegyezésnek vélte. Igazából nem is számított mit mondtam volna. Élt a rokoni hatalmával, aminek nem lehetett ellent mondani.

Mrs. Bart egy perc alatt eltűnt, de a fiú nem követte. Én megtörve, elbambulva ugyanott álltam ahol hagyott. Értelmet akartam keresni. Kezdem azt hinni valaki itt nagyon szórakozik velem. Talán ott fönt valaki jól röhög a sorsomon. Bántsátok a szerencsétlent. Általában mindig ez megy. Most sem lehet kihagyni.

- Nem táncolok balettet.

Érdeklődve tekintettem föl a sügérre, de nem azt láttam, amit vártam. Már nem az ajtónak dőlve figyelt. Nem. Időközben közelebb lopakodott. Alig két méter volt közöttünk, vagy kevesebb. Remek itt az alkalom, hogy összeszidjam… De miért nem visz rá a lélek?

- Ó… Megnyugodhatsz, nekem sem állt szándékomban tütüruhácskába idétlenkedni. –eszembe jutott, amikor Gabriel régen rá akart venni, hogy menjek el balettezni, mert az javít a tartásomon. Ám engem semmi pénzért nem küldhettek volna be balettre. Nem azért, mert szerintem szar. Nem, sőt nagyon szép és kecses, de ha nézem, bealszok rajta, hát, még ha nekem kéne csinálnom. És azok a tütük. Nem, soha. Mondjuk az újra kezdés előtt elmehettem volna egypár órára, de csakis a tartás végett.

- Király. Akkor huszonegyedik századi stílusú lesz . Oké. –Brad hangja erős volt, ellenállást nem tűrő, de annál a szónál, hogy „huszonegyedik” és „századi”, akaratlanul is a break és az utcatánc jutott az eszembe.

- Nem te döntöd el. –mondtam mogorván. Idegesített, hogy azt gondolta én utcatáncot fogok vele előadni. Soha. Az nem is tánc, csak rázás. Ahhoz hasonlóm, mint, amit a FOB-ra szoktam csinálni, de csak, mint szórakozás.

Sóhajtott- Igaz. De majd meglátjuk. Te is jobban élvezted azt.

Eszembe jutott a második találkozásunk, amikor még nem sejtettem semmit, sem ebből az egészből. Nem is volt olyan régen, kábé húsz perce. Mégis visszasírtam volna. Bárcsak leléptem volna, akkor most nem lennék ilyen balszerencsés helyzetbe.

Visszakalandoztam a valóságba, és újabb grimasszal tiszteltem meg Brad hogyishíjákot. Majd megfordultam és beszabadultam az öltözőbe. Nem szólt utánam, még csak meg sem állított, hagyta, hogy elszeleljek. Talán most azt egyszer becsültem valamire. Gyorsan levetkőztem és a zuhany alá léptem. Valóban felfrissítő volt. Nem is. Szinte úgy éreztem, kicseréltek. Egy –két percre megszabadultam a gondjaimtól, de sajnos nem örökre.