Gaia 1. rész Kezdet

Ezt a történetett, szántam volna hullócsillag pályázatára, de helyette találtam egy könnyebb, jobb sztorit, viszont ezt már elkezdtem (és talán be is fejezem :D), úgyhogy feltettem.

Gaia

Pillangóhatás vagy pillangóeffektus kifejezés magába foglalja a kiindulási tényezők fontosságát a káoszelméletben. Az alapelv az, hogy egy dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszú távú működését.

Khaosz az ősi sötét tátongó űr megtestesítő istensége a görög mitológiában. Ő volt a legelső teremtmény, akiben nem volt rendszer. A legenda szerint először Erósz született meg Khaosztól, anya nélkül. Erósz szerette a rendet és a rendszert, így hamarosan szintén anya nélkül született meg Gaia, a Föld, legmélyebb tartománya, Erebosz, az Alvilág megtestesítője és Nüx, az éjszaka. Miután ők létrejöttek, már Erósz munkáján múlott a világ kifejlődése. Erósz ugyanis vágyat tudott ébreszteni, szerelmet. Így történt, hogy Gaia apa nélkül szülte meg Uranoszt, majd szerelmes lett belé, és így jött létre az összeölelkező föld és ég.

Khaosz: a világkeletkezési folyamat élén állt, zűrzavaros anyagi jellegű üresség, egy légáramlat termékenyítette meg.

Kezdet:

Gaia története, ma:

Gyökerek húzódzkodtak végig a tájon, néhol jobban kivehető formákat alkottak, de néhol csak éppen, kimutatkoztak.

- Itt erdő volt. – lehelte hangtalanul.

Elképedve vert gyökeret ő maga is a halottak mellé. Erőt vett, leguggolt és öt, öt ujját, a földbe mélyesztette, e folyamat közben képek villantak fel elfehéredett szemei előtt. Emberek, baltát hoztak, láncfűrész moraja, faforgácsot fúj a szél… a képek megszakadtak. Tovább ásott, le mélyebbre, hogy egy gyökérre csatlakozzon, de már mind halott volt és a Föld elmondott mindent amit tudott.

Gaia éktelen haragra gerjedt. Kezeit kivette a gödörből, szemei visszanyerték szembogarukat, de az már rég tűzben égett, ahogy Tartaroszé szokott, sőt ez rosszabb volt, Gaia bosszúra esküdözött.

- Az emberek mocskos teremtmények! Elpusztítanak mindent, ami csak szép ezen a bolygón. Megmérgezik a folyókat, kivágják a fákat, megölik az állatokat, szennyezik a levegőt. – mérgelődött tüzes kedvel.

Tartarosz pökhendin elmosolyodott, majd könnyű válaszát súgta nővérének:

- Gaia, úgy teszel mintha ezt eddig nem tudtad volna nagyon jól! Ilyenek az emberek, nem tökéletesek, ezért érdemlik meg az Alvilágot. Az én dolgom is fárasztó, sőt rothadt. Mi Istenek vagyunk, magunk sem tökéletesek, de jobbak mint az emberek…

- Ezért kell irányt mutatnunk nekik. – szólt közbe Erebosz.

Nem Erebosz volt a legidősebb testvér Isten, de minden vélemény szerint ő volt a legbölcsebb. Bár ő uralta a Sötétséget, elméje mindig tiszta volt és mélyen hitt az emberek jóságában, még ha ők folyton gonosznak titulálták. Gaia mindig büszke volt rá és remélte ő is olyan lesz.

- Tudod Tartarosz, csak az dühét, hogy épp itt, épp a mi országomban...

- Göröghon már jó régóta nem a miénk. – rántotta fel vállát az Alvilág Ura.

- Az emberek „főleg” az utóbbi időben valóban rossz utakat járnak. – Jelent meg Nüx is az Éjszaka Istennője. – Már nem hisznek bennünk.

- A hatalmunk elenyész, csak akkor tudják meg, hogy valóban létezünk, mikor már hozzám kerülnek. – dörzsölgette légüres karjait Tartarosz.

Nüx vetett felé egy megvető pillantást, de Tartarosz, csak viháncolt, mint egy nyolc éves kis gyerek.

Ekkor Erbósz jelent meg, a legidősebb gyermeke Khaosznak, a Világ teremtőének. Ő érte és ő miatta létezett Gaia, Tartarosz, Erebosz és Nüx. Erebósz az Érzelmek, Szerelem Ura volt. A legnemesebb szívű, ő talán még jobban szerette az embereket, mint Erebosz, ő egyenesen szerelmes volt beléjük, csodálattal figyelte őket, már lassan több ezer éve.

- Nem az emberek hibája. – jelentette ki. Gaia, mintha az előtt tudta volna, mielőtt kimondta, az Istenek nem kiszámíthatók, de Erósz az volt. – A miénk. Ha nem hisznek bennünk és semmibe veszik akaratunk, akkor az csak is a mi hibánk.

- Miért? – hallatta hangát újra a fafejű Tartarosz. Gaia legszívesebben lenyúlt volna a torkán keresztül egészen a szívéig és kitépte volna azt, csak, hogy fogja be. Tartarosznak egyetlen hibája az önfejűsége. Gondolta, íme a példa, hogy az Istenek nem tökéletesek.

- Kedves testvérem! – fordult feléje Erósz. – Azért a miénk, mert nem mutatunk utat, nem mondjuk meg konkrétan, hogy mit szeretnénk. Nekik csak a használati utasítás kell az élethez, de mi hiújak vagyunk, hogy megadjuk. – Erósz roppant megrökönyödött dühétől, de lenyugtatta magát és egyszerűen befejezte mondani valóját. - A mi hibánk!

Gaia elgondolkodott, visszaemlékezett a múltkori látogatására a Földön. Lecövekelt lábak, elképedés, kezei a földben, elhalt gyökerek és a szomorú hír, amit a Föld mesélt neki.

- Akkor adjuk oda nekik! – suttogta mérgesen.

Gaia nem az a fajta Isten volt, aki ellenkezik másokkal, aki ötleteket ad, ő csak végezte a dolgát és néha napán elsírta bánatát a kemény lelkű Tartarosznak. Ezért is lepte meg minden testvérét ezzel a mondattal.

- Hogyan? – értetlenkedett Erósz.

De késő volt elmagyarázni, mert megjelent Khaosz a Mindenség Ura és Istene. Mint mindig arcán most se látszódott a boldogság, vagy a bánat még a közönyösség sem.

- A Földön vihar dúl. Jól sejtettem, hogy ti vitáztok. S ha aligha nem tévedek a földrengések miatt, Gaia lányom te haragod a felelős.

Gaia bocsánatkérően bólintott.

- Sajnálom apám. – suttogta.

Khaosz elengedte a füle mellett. Körbenézett minden utódján, majd megvetően megkérdezte:

- Legalább van értelme a káosznak?

Tartarosz még mindig nem tanulta meg, hogy néha jobb hallgatni:

- Apám, igen, van. Az emberek hitetlenségén tanakodtunk…

- És megoldást kerestünk rá. – szólt közbe ismét Nüx, de aligha nem most azonban meg mentette a hátsójukat.

- Erósz szerint a mi hibánk. – mondta Gaia, hogy a monoton csendet megtörje.

Khaosz ránézett. Végigmérte szégyenteljes levegő arcát, majd megállapította:

- De te nem ezen a véleményen vagy.

Ez megállapítás volt, de Gaia helyeselt.

- Akkor kinek a hibája? – kérdezett rá Khaosz.

A Föld Istennője egyértelműnek vélte a választ.

- Az embereké.

- Jól hiszem, hogy akarsz még valamit mondani? – kérdezett rá Khaosz, mikor látta Gaia mégis eltöprengő arcát.

Bólintott.

- Úgy hiszem, az embereknek, valamiféle távpontot kéne adnunk, valami égi jelt, hogy ismét higgyenek. Valamit, amibe vethetik hitüket.

- Hogy újra irányíthassuk őket. – duruzsolta Erebosz.

- De Gaia, a szkeptikusok úgy látják a Világot, ahogy ők akarják, mindenre találnának megoldást. A hit vagy valakiben meg van, vagy nincs. Egy meteorit nem változtatna semmin. – hallatta hangját Erósz is.

- Nem éppen. – ellenkezett Khaosz. – Egy meteorit talán mégsem, de valami nagyobb, ami te vagy, talán mégis. A népnek pásztor kell. A katolikus Istenben azért hisznek, mert elküldte hozzájuk fiát Jézust. Egy bálványt akibe, mint mondtad kapaszkodhatnak. A hit vezet minket a hétköznapokon át, de a hit nem mindig elég. Meg lesz lányom mit akartál.

Gaia, mintha nem értette volna szavait, oly régóta ismeri, de mégsem igazából. Íme a példa megfejthetetlen Istenségre, gondolta keserűen magában.

- Gaia! – szólt Khaosz az elbambult Istenhez – Meglesz a kívánságod. Vezetheted az embereket. Te leszel a bálvány.

Ekkor megértette.

- De apám! Én nem így gondoltam!

De késő volt már, Gaia szemei előtt elsötétültek az Istenek és úgy érezte, mintha az égből vetették volna le.