Gaia 2. rész Föld

Föld:

- A Káoszelméletekben az a szép, hogy mind igaz. Véresen valós. Pillangóhatás: egyetlen mozzanat a múltban megváltoztatja az egész jövőt.

Az első Földi napom rettenetes volt. Az emberek nem tiszteltek, láttak, de valahogy mégsem. Elmentem mellettük, ők végig mértek, de nem borultak hanyatt előttem. A pofátlanság netovábbja! – gondoltam. Viszont gyorsan rá kellett jönnöm, miért is eshet meg ez a probléma. Apám úgy döntött, ha már Jézus féleségnek szán, akkor legalább csináljuk úgy, mint, ahogy ő. Ember testbe száműzött, hogy emberi hangom által térítsem meg az alávaló népet. Ahogy végignéztem magamon, az emberi törékeny testemen, a nőiességemet hirdető objektumokon, rá kellett ébrednem, túl szűk cellába zártak most. Alig volt remény, hogy az én hangom elhallatszik, majd több kilométer túlra. XXI. századot írunk, ahol már a nők egyenrangúak a férfiakkal, de még mindig hátrányban vannak sok begyöpösödött idiótától. De ha visszaakarok jutni, legalább meg kell próbálnom.

Éjszakára egy Étterem nevezetű etető helyen jártam. Beültem egy piros boxféleségbe és gondolkodtam, mi tévő legyek holnap.

Nagyban fixíroztam egy pontot a szemben lévő ülőhelyen , amikor hirtelen gőz kavargott és megjelent Tartarosz átlátszó alakja.

- Szia, kedves Gaia. – mosolygott öntelten. – Milyen az élet? Rothadó?

- Mit keresel te itt? – nem volt hangulatom Tartarosz pesszimista bunkóságaihoz.

- Már meg se látogathatlak?

Egy szalvétát kezdtem el tépegetni, majd körül pillantgattam, hogy az emberek esetleg, véletlenül nem látják-e, de sajnos senki se kezdett el sikítozni és ujjal mutogatni, hogy:

- Mama nézd, az a lány egy szellemmel beszél.

- A hallgatásodat nemnek veszem.. – terelte vissza a figyelmem magára. – Mondjuk tényleg nem szabadna itt lennem, de te egy ideig még úgy se beszélsz Khaosszal.

Elmosolyodott és én emberek egyik kedvenc undorkifejező eszközével éltem, a fintorral.

- Mi ért nem jelenhetsz meg előttem? – kérdeztem majd rá.

- Nem egyértelmű? – kérdezte közönyösen.

Megráztam a fejem.

- Emberek előtt sosem jelenhetünk meg. Ezt te is nagyon jól tudod.

- De én nem vagyok ember! – kiáltottam.

Az etető látogatói rám szegezték figyelmüket, mitől kínosan megfeszültem. Talán nem ez a legmegfelelőbb viselkedés. A csend végül elült és továbbra is úgy tettek, mintha senki lennék. Visszafordultam Tartaroszhoz, de már nem láttam, homályos körvonalát.

- A fenébe! – suttogtam és nagyon reméltem, hogy lebukik Khaosz előtt.