Újrajátszók 4. rész ...ami összeszokott

…ami összeszokott.

- A TÁNC LÉNYEGE, HOGY AZZÁ VÁLSZ, AKI LENNI AKARSZ.

- Ez egy filmben volt? –elmosolyodtunk.

- Igen. Asszem lebuktam.

- Hát le.

- De melyikben? –morfondíroztam egy darabig majd rávágtam.– Dirty Dancing?

Kínosan elmosolyodott és rájöttem beletrafáltam.

- Kettő.

- Mi kettő?

- A második részében volt.

Elnevettem magam. Ez szép. Mik ki nem derülnek. Brad szereti a piszkos táncot. Szuper. Talán húzhatom egy kicsit vele. Várjunk csak! Mióta lettünk ilyen jóban. Egyáltalán jóban vagyunk? Most úgy tűnik, igen. Ajaj. Ez nem frankó.

- Samanta kicsit finomabban a fordulásoknál. Brad te pedig kicsit tökösebben. –Gabriel utasítási egyértelműek voltak, mégis mindketten megremegve taszítottuk el egymást. A kezeink már nem fonódott össze és a lábaink se mesélték tovább a salsa rejtelmeit.

- Ez meg? Nem! Nem! Nem! Én nem azt mondtam, hogy lökjétek el egymást. –nevetgélt, mégis halottam a hangjában azt a fenyegető ércet. Húh talán nem kéne ellenállnunk. De hát mit tehettünk volna? Halálra rémített mindkettőnket, hogy csak úgy betoppan észrevétlenül, és meglesett, hogy kezdünk barátkozni. Feszengve dörzsölgettem a nyakamat. Általában akkor csináltam ezt, ha ideges voltam. Brad kinyújtotta a kezét s várt, hogy elfogadjam. Gabriel nem is nézett ránk, épp várta, hogy a telefon túl felén felvegyék, de közbe még osztogatta az instrukciókat. Vicces volt, de valahogy nem tudtam nevetni. Brad vezetett én pedig követtem. Ez nem tetszett. Tudom, hogy régen a fél karomat odaadtam volna egy párért, de most sok minden megváltozott. Nem akartam behódolni Bradnek, a fiúnak, aki eddig egy cseppet sem volt szimpatikus. Még mindig nem tudom a vezetéknevét, ez úgy ahogy elég nevetséges.

- Mi a neved? –bukott ki belőlem egypár forgás után.

- Áldozat. –önelégült arcával a térdére nézett és én is követtem tekintetét. Lila, kék aláfutások éktelenkedtek rajta. Valószínűleg agyonrugdostam a sok forgás során. Hoppá. Mondtam már, hogy nem voltam még párban. Idegesen próbáltam elfordítani a fejem. Jó rendben az ismerkedésnek itt lesz most vége.

- Kimslki. Brad A. Kimslki.

- A.? –Mi az, hogy A.?

- Alex. Pontosabban Alexander, de az olyan buzis. –megpörgetett újból és én már jobban figyeltem, nehogy megrúgjam, vagy rálépjek a lábára.

- Ennek fejében még táncolsz is… - elcsuklott a hangom. de még így is hatásos volt a beszólásom.

- Nem fogom rosszul érezni magam… - elmosolyodott. – Csak, ha ilyet kell táncolnom.

Megpörgetett újból, de már cseppet sem ügyeltem a biztonságára. Inkább jó erősen belerúgtam. Nem feltűnően, de érezhette, hogy ez nem véletlen volt.

- Ne fikázd a táncom, különben kapsz még. –jó ízűen felnevetett.

- Nem akarok ujjat húzni veled. –arcára minden rá volt írva. A rúgásomat szinte nem is érezte, nemhogy fájt volna neki. Gúnyolódott velem. És a képembe röhögött, de valamiért ez most imponált.

- Helyes. –mérges kismalac módjára ejtettem ki ezt az egy szócskát.

Nem szóltunk többet, már ha az nem számít, amit a testünkkel csináltunk. De ha jobban belegondolunk, ezer szónál többet mondunk. Az apró mozdulatok, lépések, forgások, csípőrázások közepette jobban megismertük egymást, mintha hamis szavakkal áltattuk volna a másikat. Mint hittem, a tánc a lélek tükre, és nem a szemek. Egy szempár nem árul el olyan sok mindent, mit maga a salsa, tangó vagy szving. Hogy én mit tudtam meg Bardről?

Határozott. Erős. Öntelt. Magabiztos. Csökönyös. Előrelátó. Apáskodó. És teljes mértékben EGO. A legtöbbre számítottam is… De hogy előrelátó?! Elkapott, amikor még meg sem botlottam. Apáskodó? Nem hagyta még kis esélyét se, hogy elessek. Ha megemelt erősen szorított, nehogy a padlón végezzem. És mindennél jobban arra figyelt, nehogy egy kicsit is fájjon nekem egy erősebb lábmozdulat. Valahonnan tudta. Talán Gabrielből szedte ki. Vagy csak látta ő is a Tv-ben. De nem zavart. Csak ne keljen beszélnem róla. Azt már nem csípném.

- Ühöm. Rendben. Jó. Jó. Köszönöm, hogy segített. Akkor holnap még visszahívom. Viszlát és további szép napot.

Braddel még mindig elmélyülten táncoltunk, de közben hallottam és láttam is Gabriel mit ügyködik. Az imént hívott telefont felvették, és ha jól halottam keresztanyámnak sikerült elintézni azt mi végett hívta. Valahogy ez mégsem volt megnyugtató. Gabriel miután megfordult, hogy meglesse, mit csinálunk láttam arcán, nem minden stimmel. Azért magára erőltetett egy mosolyt mikor látta, hogy fürkészem. Brad eltolta az arcomat egy váltás után és fülembe súgta, hogy ne bámuljam már annyira. Valamiért, hallgattam rá és hagytam, hogy az elmémet megtöltse a tánc.

Kisidő után Gabriel, felmerészkedett a színpadra és a lejátszót leállította. Amint a zene megszűnt a táncunk is elpárolgott. Aztán csak némán meredtünk mindhárman előre. Mrs. Bart aztán elgondolkodva megdörzsölte homlokát és szóra nyitotta ajkait.

- Holnap Szombat van, tudom, de mégis azt kell kérnem tőletek, hogy gyertek el. Gyakorolnotok kell még. De nem a salsát, az nem illik hozzátok. Viszont Brian ne örülj, mert a versenyre, nem készülhettek utca tánccal. Valami régit akarnak, szóval… - tétlenül nézett körbe. - Szóval holnap ki kell találnotok valami újat.

Elgondolkodtam. Hiába táncoltunk vagy másfélórát. Fantasztikus. Azért egy kicsit előbbi is szólhatott volna. Viszont nem tudtam haragudni. Az is csoda, hogy egyáltalán foglalkozik velem, akarom mondani most már velünk. Hohó… mit is mondott? Ki kell találnotok!? Nem ki kell találnunk?

- Hogy-hogy nektek? Nem nekünk? –Gabriel nyomasztóan rám mosolygott, de nem volt megnyugtató.

- Holnap sajnos én nem tudok itt lenni. Harry egyik legbefolyásosabb ügyfelével töltjük a délutánt. Tudod, hogy megy ez. El kell játszanom a kedves asszonykát aki nem dolgozik mégis rengeteget segít az emberiségnek. Utálom, de szeretek Harryvel lenni, és ha ez neki fontos, hát akkor kit érdekel. –újabb fanyar mosoly.

- Aham. – mondtam együgyűen.

Újabb kínos csend elé néztünk volna, de Brad, akit valamiért Gabriel Briannak nevezett sokszor, megszólalt.

- Akkor nem is kéne eljönnünk. Nincs értelme. Hisz alig bírunk meglenni egymás mellett és nem is ez a legfőbb gond. Hanem nem tudnánk megegyezni és az egész vitába torkolna. – hát jól sejtettem, valóban előrelátó. Mégis kicsit rosszul éreztem tőle magam. Hogy a… hogy az ő szájából hallottam azt, hogy nem vagyunk jóban. Ez mind igaz is volt, de kezdtem egy kicsi úgy érezni mintha javulna a helyzet. Talán tévedtem.

- Nem. Nem. Gyakorolnotok kell. Most is jól elboldogultatok. Menni fog. Hisz ti egy nyelven beszéltek. –Gabriel fura szemekkel figyelt bennünket. Olyan mindent tudok rólatok tekintettel, s én már kezdtem beparázni, hogy lebuktunk… Majd ráébredtem nincs miért félnem, hisz mi nekünk Barddel nincs titkunk. Az Istenért, nem is ismerjük egymást.

- Én sem tartom jó ötletnek. –Nem bírtam a szemükbe nézni. Olyan különös érzés tört rám, hogy el kellett fordítanom a fejem. Kicsit bunkónak éreztem magam, de az érzés, hogy elkerüljem tekintetüket, elsöprő volt. Nem tudtam ellene küzdeni, így behódoltam.

- Már pedig eljöttök. Mert, ha nem… - megrémített hangszíne- én levettem kezemet rólatok. – és kiütéssel nyert.

Nem. Az nem lehet. Nem vagyok tánc mániás, de ha nem tanít, képtelenség, hogy megmutassam, érek valamit. „AZ” után egy senki lettem és egészen mostanáig az is vagyok, be kell bizonyítanom, hogy jó vagyok, a legjobb. De nélküle… ez csak álom marad, mint minden más.